![]() |
Magosi mellett Kovács Rolandnak és Fazekas Dennisnek szurkolhatunk. Foto: Szilágyi Péter |
Mint arról korábban beszámoltunk az egykori Grand Prix menő Hans Andersen is a tiszteletét teszi a szombaton immár 44. alkalommal megrendezendő Debrecen Nagydíjon. Mellette starthoz áll a svéd csapat világbajnok, Linus Sundström valamint az újdonsült orosz bajnok, Andrey Kudriashov is. A startlistán mindössze két hiányzó volt, ám ezek a helyek sem maradtak üresen, hiszen a cívisvárosba érkezik 2019 egyéni junior Európa-bajnoka, Wiktor Lampart valamint régi ismerősünk, az ukrán válogatott Stanislav Melnychuk is.
Rajtuk kívül itt lesz az Ekstraligában vitézkedő, korábbi Debrecen Nagydíj győztes Pawel Miesiac, az idén parádésan motorozó szlovén, Matic Ivacic, a junior vb döntő güstrowi fordulójának bronzérmese, Jan Kvech valamint honfitársa Petr Chlupac vagy éppen a páros Európa-bajnoki bronzérmes lett Oleg Mihailov is.
A tíz nemzetet felvonultató mezőnyben ott lesznek hazánk legjobbjai is, így Magosi Norbertnek, Kovács Rolandnak és Fazekas Dennisnek szurkolhatunk.
A versenyt Grand Prix szisztéma alapján fogják lebonyolítani, így a húsz futamos alapszakaszt követően következhet a két elődöntő és a mindent eldöntő döntő. Belépőket délelőtt 10 órától a helyszínen lehet váltani. A jegyárakról itt írtunk részletesen. A kapunyitás 13 órakor lesz, míg a verseny 15 órakor veszi kezdetét.
Parkolás a stadionon belül 500 forintért, illetve ingyenesen a Gázvezeték utcán, a stadionnal szembeni beépítetlen földterületen lehetséges.

A startlista
Linus Sundström
SWE
Hans Andersen DEN
Andrej Kudrjasov
RUS
Matias Nielsen
DEN
Brayden McGuiness
AUS
Matic Ivacic SLO
Jan Kvech CZE
Petr Chlupac CZE
Pawel Miesiac POL
Hubert Legowik
POL
Wiktor Lampart
POL
Oleg Mihailov LAT
Sztaniszlav
Melnicsuk UKR
Kovács Roland HUN
Magosi Norbert
HUN
Fazekas Dennis
HUN
Még több hír, eredmény, fotó és videó: Csatlakozzon most a Salakpor Speedway Group-hoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.