Dudek (kékben) indul a sérult Janowski (piros) helyett. Foto: Agencja Gazeta |
Kivételes módon nem Grand Prix-el kezdődik a világbajnoki szezon hanem a Speedway of Nations elődöntőivel. A két elődöntő egyikét ma este a németországi Landshutban rendezik, míg a másikat jövő szombaton a nagy-britanniai Mancheseterben. A ma esti összecsapáson a házigazda németek mellett a csehek, a lengyelek, a svédek, az olaszok, a szlovének valamint az ukránon küzdenek meg egymással a július 20-án és 21-én az oroszországi Togliattiban megrendezendő döntős helyekért.
Az előzetesen leadott startlista az utóbbi pillanatokban néhány helyen módosult. Az ukránoknál mindkét felnőtt versenyzőt, Andrij Karpovot és Aleksandr Loktaevet is sérülés miatt kellett cserélni, így helyettük a hazánkban is rengetegszer motorozó Stanislaw Melnychuk és Andrii Rozaliuk került a csapatba. A favoritnak kikiáltott lengyeleknél is változás történt, hiszen Maciej Janowski hatalmasat bukott tegnap este (videó), melynek következtében kulcscsontját törte, így helyette Patryk Dudek állhat a startszalag mögé.
A startlistát böngészve nehéz megjósolni azt a három nemzetet, akik a két napos döntőbe kerülhetnek. A favoritok mindenképp a lengyelek, ám a svédek és a németek is okozhatnak kellemetlen pillanatokat a polákok számára. A Vaclav Milik vezette csehek is kifoghatnak egy jó napot és meglephetik a mezőnyt míg a Matej Zagar vezette szlovének remek formában motoroznak az idén, hiszen mind Ivacic mind Skorja közel került ahhoz, hogy a nagyhalászi EB Challenge-be kerüljön.
Ami aggasztó a versennyel kapcsolatban az az időjárás, hiszen Landshutban nem éppen a legjobb az előrejelzés. A viadal előtti napokban állandó volt az esőzés, s a mára tervezett edzést emiatt törölni is kellett. A pályát ugyan letakarták ám nem tudni milyen állapotban lesz az este hét órára tervezett kezdésre. Ha elhalasztják a versenyt, úgy vasárnap pótolják, ami miatt két Ekstraligás összecsapást a Torun – Czestochowát valamint a Gorzow – Falubaz Zielona Gorát is törölni kell.
Ami a televíziós közvetítést illeti, a Spíler TV az időjárásra tekintettel nem közvetíti élőben az összecsapást. A magyar sportadón vasárnap reggel 9:15-től adják felvételről a versenyt. Aki élőben szeretné nézni párosok párharcát, az megtekintheti a SpeedwayGP hivatalos oldalán ezen a linken.
Startlista:
Csehország:
1. Vaclav Milik (csk)
2. Eduard Krcmar
3. Jan Kvech
Tartalékok: Josef Franc, Petr Chlupac
Németország:
1. Kai Huckenbeck (csk)
2. Martin Smolinski
3. Michael Hartel
Tartalékok: Erik Riss, Lukas Fienhage
Olaszország:
1. Nicolas Covatti (csk)
2. Michael Paco Castagna
3. Michele Menani
Tartalékok: Nicolas Vicentin
Lengyelország:
1. Patryk Dudek (csk)
2. Bartosz Zmarzlik
3. Bartosz Smektała
Tartalékok: Maksym Drabik
Szlovénia:
1. Matej Zagar (csk)
2. Matic Ivacic
3. Nick Skorja
Svédország:
1. Fredrik Lindgren (csk)
2. Peter Ljung
3. Filip Hjelmland
Tartalékok: Antonio Lindback, Alexander Woentin
Ukrajna:
1. Stanislaw Melnychuk
2. Andrii Rozaliuk
3. Marko Levishyn

Forrás: Sportowefakty.pl / SpeedwayGP.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.