Maciej Janowski az élen a SON wroclawi döntőjében. Fotó: Katarzyna Lapczynska - Sportowefakty.pl |
A Nemzetközi Motorsport Szövetség illetékesei valamint a Speedway Grand Prix promóterei a közelmúltban jelentették be a Speedway of Nations, azaz a Nemzetek Párharcának helyszíneit, dátumait valamint a viadalokon résztvevő nemzeteket.
Az elmúlt évben induló sorozat két elődöntőjét a németországi Teterowban valamint a nagy-britanniai Manchesterben rendezték. Innen a legjobb két páros egyenes ágon jutott és csatlakozott a házigazda lengyel válogatotthoz, a Wroclawban megrendezett két napos döntőbe. Az elődöntők harmadik és negyedik helyezettjei egy különfutamban döntötték el az utolsó finálét érő pozíciót. A szisztéma idén sem változik, ám néhány kérdést felvet.
A szervezők arra hivatkozva szüntették meg a csapat világkupát, hogy egyre nehezebb négy főből álló egyenrangú válogatottakkal versenyt szervezni, s a döntőben szinte mindig ugyanaz a néhány gárda: Lengyelország, Svédország, Ausztrália, Nagy-Britannia, Oroszország és Dánia került. A FIM ezen szeretett volna változtatni, s több országnak lehetőségnek adni, ám a kisebb nemzetek nem rendelkeznek a világ elitjébe tartozó versenyzőkkel.
A lengyelek ezt személyes támadásnak érezték a szövetség részéről, hiszen az egyértelműen kijelenthető, hogy évről évre ők számítottak a legnagyobb favoritnak. A szövetség viszont jobbnak látta egyfajta páros világbajnokság visszahozását, ahol lehetőségük van akár a franciáknak, a finneknek, a németeknek vagy az olaszoknak és ukránoknak is megmutatni magukat.
A bajnokság idén szintén Németországban veszi kezdetét május 4-én Landshutban a széria első elődöntőjével. Itt a házigazda németek mellett a lengyelek, a csehek, az olaszok, a szlovének, a svédek valamint az ukránok ülnek motorra. A második elődöntőt ismét Manchesterben rendezik május 11-én ahol a házigazda britek mellett az ausztrálok, a dánok, a franciák, a finnek, a lettek és az amerikaiak küzdenek a döntőbe jutásért.
A széria döntőjét július 20-án és 21-én Oroszországban, Togliatti városában rendezik. A szurkolók és versenyzők egyaránt régóta szeretnének Orosz Nagydíjat, s úgy tűnik ehhez még egy lépéssel közelebb kerülnek. A szervezők a logisztikát hozták fel a legnagyobb problémaként, ám ahogyan azt az elmúlt években láthattuk Togliatti sikeresen vizsgázott az egyéni Európa-bajnoki döntőkön, s a világbajnokság kvalifikációjának utolsó állomását, a Challenget is megrendezhették. A Nemzetek Párharca egy újabb mérföldkő lesz az orosz salakszórás életében, s amennyiben a helyszín sikerrel vizsgázik a két nap folyamán, úgy könnyen lehet hogy azt egy Grand Prix forduló követheti.
------
vélemény ⏬
------
Ami a lebonyolítási szisztémát illeti. Előzetesen nincs arról információnk, hogy valamelyest változna, ám némely esetben ésszerű lenne változtatásokat eszközölni. Először is a pontozási rendszer nem igazán a legjobb, hiszen alapvetően a 3-2-1-0 pontozás jó lenne, ám sorsdöntő futamoknál nem lehet, fair eredményt hozni. Jelenleg 3-3 esetén a második és harmadik helyen végzett pilóták tekinhetők győztesnek, holott az össz eredmény döntetlent hozott, ráadásul a másik csapat pilótája végzett az élen.
Megoldást jelenthetne egy 4-3-2-0 pontozás bevezetése, mely megoldaná ezt a problémát, s átláthatóbbá tenné a futamok, versenyek eredményét míg a sorsdöntő különfutamokban amennyiben mindkét csapatból egy-egy versenyző állna starthoz, az a csapat jutna tovább, s nyerné a nagydöntőt melynek versenyzője elsöként halad át a célvonalon.
A "warning" azaz figyelmeztetés szabály sem a legjobb vagy legkiforrottabb ebben az esetben, hiszen a versenyzők az első futamban történő bemozdulásukat két napon keresztül magukkal hordozták, a figyelmeztetés nem évült el a másnapi versenyre, s a kizárást követően sem évült el. A két napos megoldás sem tűnik a legjobbnak, hiszen hiába két nap, ugyanazzal a mezőnnyel, ugyanazon a pályán mégsem vonzott rengeteg nézőt Wroclawban.
Ami furcsa, hogy a két nap legjobbja egy szuperdöntőben méri össze erejét, s ahogyan azt láthattuk Woffinden hiába bizonyult a legjobbnak, s a szuperdöntőt is megnyerte a 3-3-as futamvégeredmény ezüstérmet eredményezett neki. Az eredménynek a Laguta - Sayfutdinov kettős örülhetett a legjobban, akik címvédőként és házigazdaként várhatják idén a finálét.
Forrás: SpeedwayGP.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.