Párharc a magyar csapatbajnokság utolsó fordulóján tavaly Gyulán. Fotó: Szilágyi Péter |
A szövetség vezetői szerint fel kell újítani a pályát, mert a jelenlegi állapotában nem felel meg az előírásoknak, de Szilágyi Sándor szerint más állhat a háttérben.
- Régi motoros vagyok a szakmában, megítélésem szerint a felújítás több mint tíz millió forintba kerülne, de ha szeretnénk megfelelni a nemzetközi követelményeknek is, akkor több tízmillióra lenne szükség. Korábban én voltam a salak szakágvezető a szövetségben, ám április 18-án minden indok nélkül felmentettek ebből a tisztségemből, mindez sok mindent elárul. - tette hozzá Szilágyi Sándor
A gyulai egyesület két salakszórója, a többszörös bajnok, Magosi Norbert valamint a helyben nevelkedett, gádorosi, Benkő Roland legközelebb a szlovén bajnokságban állnak startszalag mögé.
Forrás: Békés Megyei Sport Extra