A bajnokságban részt vevő klub képviselői Zarnovicán. Fotó: SpeedwayClub.sk |
A széria egyéni illetve csapat szisztémában is zajlani fog, s a fordulókat egyedülálló módon egy versenyhétvégén rendeznék. Ennek értelmében szombaton az öt egyesületes, négy fős csapatverseny kerülne lebonyolításra, míg vasárnap a jól megszokott, tizenhat fős egyéni szisztéma szerint csapnának össze a vaspapucsosok. A vasárnapi megmérettetésen minden klub három fővel képviseltetné magát, kivéve a szombati csapatbajnoki párharc győztes alakulata, akik négy főt indíthatnak, így kialakítva a megfelelő létszámot.
A sorozat elsődleges célja a kevés versennyel rendelkező pilóták illetve az utánpótlás korú salakszórók versenylehetőséghez juttatása, amely elengedhetetlen feltétele a sportolók fejlődésének.
A bajnokság tervezett versenynaptárát is nyilvánosságra hozták a szervezők, így már is mindenki feljegyezheti 2017-es kalendáriumába az első dátumot, hiszen május 27-én és 28-án Debrecenben rendezik a sorozat első fordulóját. Ezt követően Ukrajnába, két helyszínre látogat a mezőny június közepén, majd Pardubice és Zarnovica után a hosszú szünetet követően újra salakmotorversenyt rendező Świętochłowice városában zárul a széria. A lengyel záróforduló időpontja jelen pillanatban kérdőjeles, hiszen a dátumot jóvá kell hagynia a Lengyel Motorsport Szövetségnek, ám a versenynaptár többi fordulója már-már biztosra vehető.
A Barátság Kupa 2017-es tervezett versenynaptára:
- forduló: május 27-28. Debrecen
- forduló: június 10-11. Rovnó, Cservonohrad
- forduló: július 29-30. Pardubice
- forduló: szeptember 2-3. Zarnovica
- forduló: szeptember 9-10. Świętochłowice